Kudarc

Fandom: Free!
Páros: RinxNitori vagy(?) MomoxNitori
Figyelmeztetés: nincs
Korhatár: 14
Szavak száma: 395
Igazából se Rintori se Momotori... Majd meglátjátok miért. De a Rintori shipem kezd elúszni... TT Viszont lehet átveszi a helyét a Momotori? Pedig korábban ezt el se tudtam képzelni, de minden új rész meglepetéseket hoz. A lényeg, hogy kell Nitorinak valaki, aki szereti. TT

- Nem fogod bevallani neki?

- …Mit?
Momotarou habozott, kereste a megfelelő szót és igyekezett túllépni saját zavarán.
- Hogy szereted.
Mély hallgatás volt erre a válasz az alsó ágy felől. A hálószoba békés sötétségében Ai összegömbölyödött takarója alatt.
- Honnan veszed ezt?
- Láttam. Egyértelmű volt.
Már nyitotta a száját, azonban megállt félúton, a szavak fennakadtak a torkán. Fáradt volt. Ma különösen fáradt. Nem volt ereje vitába szállni. Ez a Momo talán okosabb, mint amilyennek elsőre tűnt, a rájuk nehezedő csendből is értett.
- Szóval nem fogod bevallani?
- Nem… - Ai hangja gyöngén kúszott fel Momoig.
- Miért nem?
- Mert értelmetlen.
- Szerintem hibát követsz el.
- Tudom, hogy elutasítana. Akkor minek?
- Honnan tudod előre? – A vörös hangja szokatlanul komoly volt.
- Érzem… Amúgy meg nem hagynál aludni?
- Meg kéne próbálnod, senpai. Mielőtt elballag. Utána soha többé nem lesz lehetőséged rá. Meg fogod bánni.
- Nem kéne ebbe beleszólnod – Nitori hangja pedig szokatlanul élesen csengett vissza.
Momotarou kieresztett egy hosszú, keserű sóhajt magából.
- Meg fogod bánni, ha soha nem próbálod meg, senpai. – A fiú utolsó mondatát már elnyelte a homály, mely ezúttal válasz nélkül hagyta.

- Elmondtam – lépett be Nitori késő délután a kis szobába. Az ballagási ünnepség előtt jártak egy nappal. Az ajtó fájdalmasan nyikordult a fiú után.
Momotarou izgatottan felkapta fejét a játékkatonái rendezgetése közben.
- Mit mondott?
- Köszöni, és örül, hogy a senpai-om lehetett. De nem tudja viszonozni. Mást szeret.
- Kit?
- Azt nem kérdeztem. De nem érdekes, számítottam erre. Amúgy ki kéne takarítanunk ezt a szobát, szörnyen néz ki!
Momo követte tekintetével Ai-t, ahogy az ágya felé ment, és kotorászott valamit a paplan között.
- Mindenedet széthagyod, hogy tanulsz ebben a káoszban? – Hiányzott a szemrehányás kicsit megcsuklott hangjából, de kitartóan folytatta. – Állandóan felbukok valamiben a földön, nehéz lenne rendben tartanod a dolgaidat? Nem csak te élsz ebben a szobában…  - Még mindig az ágyában turkált, hevesen keresgélve.
Momo felállt az asztaltól, majd Ai-hoz lépve felé nyújtotta, amit az előbb markolt fel. Egy ideig meglepetten nézte, végül gyorsan elvette tőle. Orrfújás keserű hangja töltötte be a levegőt.
- Ennyi idősen nem kéne nekem szólnom rád emiatt… Meg egyáltalán, minek van ennyi játékod? Minek kell mindent behozni ide? Minek…? – Vékonyodó hangja eltompult Momotarou erős szorításában. – Mért…? – Momo finoman elkezdte körkörösen simogatni a remegő, apró hátat, ami csak kicsivel később simult jobban hozzá, engedve görcsös ellenállásából.